coddiwomple

Ez a szó (angol szleng, jelentése: “céltudatosan tartani egy homályos cél felé”) tökéletesen kifejezi kezdeti viszonyulásomat Szardíniához. Tudtam, miért jövök, csak azt nem, hogy hova pontosan. Olasz tudásom kis túlzással kimerült egy ciao-ban, Cagliarira pedig azt hittem, hogy különálló sziget.

A harmadik hét elteltével egész sokat értek a helyiek beszélgetéséből (hála neked, olaszkurzus!), és földrajzi hiányosságaimat is pótoltam. A #lifelonglearning jegyében pedig még távolabbi vizekre eveztem, avagy másztam inkább. Tegnap Erasmusos társasággal (összeszámoltuk, hét országból “verődtünk össze”) a Pan di Zuccherohoz túráztunk. Az első képek ne tévesszenek meg senkit: ezzel a Ferrarival (= húsz éves Fiat Panda) csak a túra kezdőpontjáig utaztunk. A pillanatokat osztrák barátnőm, Ildiko örökítette meg.

A különösen érdekes felszínű szikla a tengerben található: a Nai-hegytől szakadt el. 133 méter magas és két természetes boltíve van, amelyek közül az egyik hajózható. Ezt nem próbáltuk, viszont megtettünk tíz kilométert, majdnem 400 m-es szintkülönbséggel. A túrát hat óra alatt teljesítettük. Ennyire jól még nem esett tengervíz a lábamnak  kirándulás után, bár tegyük hozzá, eddig egyszer volt tengervízben a lábam.

A hét többi napján jutott idő arra, hogy Cagliarit, ezt a három hete még “homályos célt” még jobban felfedezzem. Az aperitivo rejtelmeibe német barátnőm, Elena vezetett be. Elmondta, hogy a milánóiak az aperitivo fővárosának tartják városukat, de ezzel a tudással ne hozakodjunk elő egy cagliari lakos társaságában, mert heves vitába fog szállni velünk. Azért erről még közvéleménykutatok majd.