innamorando

Harmadjára kezdem el ezt a bejegyzést, de még mindig úgy érzem, bármit is írok, az méltatlan az elmúlt héthez képest. Más ugyanis egyedül beleszeretni egy városba és más belakni úgy, hogy Ő is veled van. Valljuk be, ez utóbbi egy magasabb minőség. Na de ugye ez a poszt nem akar filozofálni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy harminchat hosszú, külön töltött nap után meglátogatott.

Óriás alkalmakra én “óriásmód”-ban szeretek készülni, szóval lakótársaimat – más választásuk nem lévén – is csatlakoztattam a folyamatokhoz. A közös munkánk egyik eredménye ez a gyönyörű sajttorta. A “welcome-vacsit” követően aztán hat napnyi felfedezés következett. Autót béreltünk, kirándultunk Oristanoba és Is Arutasra. Meglátogattuk a Poetto-t, Olaszország egyik leghosszabb tengerpartját. Cagliari-Torino mérkőzésen is jártunk, ennek hála már arról is van fogalmunk, hogyan kell kiabálni a szögletet olaszul. A szárd borokon túl a polipot és a rákot sem hagyhattuk ki. Ne kérdezzétek, mikor lettünk ilyen “fruttidimare-emberek”, de valószínűleg a hely szelleme a felelős. (vagy a fantázianév az étlapon)

A legfontosabb mégis az volt, hogy az öt, hosszú hét alatt felgyűlt momentumokat életem egyik legnagyobb ajándékával is megoszthattam.  Jó, nem feltétlenül a polipra gondolok. De hála ezeknek a megismételhetetlen pillanatoknak, igen kevés fotóból tudtam most válogatni. Azokban a pillanatokban ugyanis nem fényképezünk, és milyen jól van ez így.